Oldal küldése | Oldal nyomtatása
Sajtószoba

Sajtóközlemények

Casco biztosítás az ügyféligényekre hangolva

2012. március 21. - Az UNIQA Biztosító casco biztosításának új szolgáltatásai segítik az ügyfelet a kárrendezés ügyintézésében a megfelelő javítószerviz ajánlásával, és az ügyfélre háruló önrész megfelezésével.

Az UNIQA Biztosító a 2011-es kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány nyertese lett. Minden negyedik biztosítót váltó az UNIQA-t választotta, illetve választja, így az UNIQA már több mint 200 ezer új KGB szerződést kötött 2012-re. A meglévő és az új ügyfelek igényeihez igazodva a casco gépjármű-biztosítás szolgáltatási körét kibővítették.


A biztosító szakembereinek tapasztalatai alapján, az ügyfelek segítséget igényelnek a kárrendezés során. „Aki gépkocsit vezet a forgalomban, annak sajnos számolnia kell a lehetőséggel, hogy egy közúti baleset során autója megsérül, összetörik. Az ilyen alkalmakkor tudatosul a legtöbbekben, hogy milyen sok idővel és utánajárással jár a kárügyintézés.” – osztotta meg tapasztalatait Megyeri Gábor, az UNIQA Biztosító Zrt. gépjármű-biztosítási területvezetője. Éppen ezért a károsultak terheit csökkentve az UNIQA az elkövetkezendő egy évben a casco biztosítás mellé olyan többletszolgáltatást nyújt, ami segít az ügyfeleknek az ügyintézésben - adminisztrációs feladatok ellátásában, a megfelelő javítóműhely megtalálásában, kiválasztásában - és a költségeik enyhítése érdekében, a casco önrészének a felét is állja.


Az ügyfélnek, amennyiben kár esetén a cascóján keresztül szeretné megjavíttatni autóját, nem kell mást tennie, mint hívni az UNIQA kárbejelentési számát, ahol az ügyintézők segítenek a megfelelő szervizpartnert megtalálni. A casco önrész felétől pedig abban az esetben tekint el a biztosító, ha az általa ajánlott szervizpartnernél történt meg a sérült autó helyreállítása.


A megfelelő szervizpartnerek kiválasztásában a biztosító a nagy tapasztalattal rendelkező Dekra kárrendezési szakértői szervezetet kérte fel segítségül. A Dekra továbbá a kárrendezési folyamat során a javítási munkálatokat fogja nyomon követni, ezzel is garantálva a minőségi munka elvégzését.
Az ügyfélirányítással az UNIQA Biztosító és partnerszervizei nem titkolt célja, az ügyfelek minőségi kiszolgálásán túl, a szürkegazdaság kifehérítése, hiszen így az ügyfél csak megbízható javítószervizekhez juthat el. Országos partnerszerviz-hálózatot építettek ki annak érdekében, hogy az ország minden pontján legyen lehetőség megfelelő szervizt ajánlani a biztosítottaknak.


„Az innováció mindig is fontos szerepet játszott cégünk életében. Egy termék kialakításakor nem csak az új technikai megoldásokra, hanem az ügyfél költségeit csökkentő és a kényelmét kiszolgálni hivatott megoldásokra is fókuszálunk. Ennek jegyében hoztuk létre meglévő és új ügyfeleink igényeire hangolva casco biztosításunk új szolgáltatásait is, melyet csak egyéni szerződéssel rendelkező ügyfeleink vehetnek igénybe, a flottaszerződéssel rendelkezők nem ” – nyilatkozta Megyeri Gábor.


Az elkövetkezendő egy év tapasztalatai fogják meghatározni a casco akció további folytatását.

Az UNIQA Biztosító Zrt. az alapítása óta eltelt két évtized alatt a magyar piac hatodik legnagyobb biztosítótársaságává vált. Az egész országra kiterjedő értékesítési hálózattal rendelkezik, 20010-es bruttó díja meghaladta az 55 milliárd forintot. A Biztosító 1990 óta van jelen Magyarországon, 2003 novemberétől UNIQA Biztosító Zrt. néven. Célja, hogy ügyfeleinek teljes körű szolgáltatást nyújtson olyan minőségben, amely mértékadó más biztosítók számára is. Az UNIQA Biztosítót 2011-ben immár ötödik alkalommal választották a legjobb magyarországi márkák, a Superbrandek közé. 2010-ben a GFK Kutató Intézet felmérése alapján biztosítónk telefonos ügyfélszolgálata Kiváló Call Center elismerésben részesült és a legjobban teljesítő unit linked eszközalapokat bemutató Money Moon Best Choice rangsorban a vizsgált nyolc kategóriából hatban az első helyen végeztek az UNIQA alapjai. Az UNIQA Biztosító Zrt. számos hazai elismerő díj után, 2011-ben egy nemzetközi díjjal is gazdagodott. A londoni székhelyű folyóirat, a World Finance Magazin az UNIQA Biztosítónak ítélte oda a World Finance Insurance díjat Magyarországon.
Az UNIQA Biztosító Zrt. az egyik vezető közép-európai biztosítócsoport, az UNIQA Group Austria tagja. Az UNIQA-csoport 21 országban több mint 22.000 munkatárssal és üzletkötővel rendelkezik, díjbevétele 2010-ben meghaladta az 6 milliárd eurót. Fő tevékenységi területe Közép- és Kelet-Európa, ahol az évek során sok tapasztalatra tett szert, amely kiváló alapul szolgál a további dinamikus növekedéshez.
A DEKRA-Expert Műszaki Szakértői Kft. és jogelődje Magyarországon 1996. óta bejegyzett vállalkozás. Fő tevékenységi köre gépjárművekkel és egyéb vagyontárgyakkal kapcsolatos műszaki szakértői vélemények készítése: kárfelvétel, kárérték-meghatározás, értékmeghatározás, biztosítói kockázatelemzés, balesetelemzés. A DEKRA világszerte vezető pozíciót betöltő szakértői szervezet, amely fő feladatának tekinti, hogy minőséget és biztonságot nyújtson ügyfeleinek a technika, a környezet és a mobilitás világában. A DEKRA ma Nyugat- és Kelet-Európa 29 országában, valamint az Egyesült Államokban, Brazíliában, Észak- és Dél-Afrikában, Japánban és Kínában van jelen. A több mint 21.000 munkatárs mintegy 1,7 milliárd euró éves forgalmat termel.

További információ

UNIQA Biztosító Zrt.
Marketing és kommunikáció
1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.

Kapcsolat, további információ:

UNIQA Biztosító Zrt., Marketing és kommunikáció

1134 Budapest, Róbert Károly krt. 70-74.

E-mail: szerkesztoseg@uniqa.hu

Telefon: +36 1 2386 175 (sajtóügyekben)

Szerződésével, akcióinkkal, termékeinkkel kapcsolatosan vagy díjkalkulációért kérjük, hívja központi ügyfélszolgálatunkat!

+36 (1/20/30/70)   544 5555

Image film

Ajánljuk figyelmébe!

Oldal küldése | Oldal nyomtatása