Apró lépésekkel a virágzó jövő felé

Öngondoskodás

Öngondoskodás kisokos az UNIQA-tól


Hazánkban is egyre szélesebb körben elterjedt a hosszú távú öngondoskodás fogalma, ami annyit tesz, hogy tudatosan készülünk a jövő kihívásaira. Sokan előre megtervezik a nyugdíjas éveket, úgy kalkulálnak, hogy időskorban is hasonló életszínvonalat tudjanak fenntartani, mint az aktív évek során. Korábbi cikkünkben írtunk arról, hogy mikor érdemes belevágni a tartalékolásba, ebben a bejegyzésben pedig az öngondoskodás egyéb formáit is sorra vesszük.




Természetesen nem csupán pénzügyi öngondoskodás létezik. A nyugodt időskor felé vezető úton figyelmet kell fordítani a fizikai és mentális állapotra, magánélet és karrier egyensúlyára egyaránt. Az alábbi listában olyan szokások szerepelnek, amelyek kialakításával egy egészségesebb jövő irányába haladhatunk, érdemes ezek alapján saját öngondoskodási tervet összeállítani, és a mindennapjaink részévé tenni.

Fizikai öngondoskodás:
A testi jólléthez elengedhetetlen a rendszeres mozgás, a megfelelő mennyiségű alvás, valamint a kiegyensúlyozott étrend. Emellett pedig nem szabad megfeledkezni az időnkénti orvosi kivizsgálásokról és az optimális mennyiségű pihenésről sem.

Pszichológiai öngondoskodás:
A mentális épség megőrzéséhez nélkülözhetetlen az elegendő énidő beiktatása, a relaxáció, valamint a digitális eszközöktől való elszakadás időről-időre. Ugyanakkor rendszeres önvizsgálattal, meditációval és érzelmeink megélésével a lelki folyamatokat is karban lehet tartani.

Szociális öngondoskodás:
A harmonikus közösségi élet szintén kiemelt szerepet játszik a hosszútávú stabilitás fenntartásában. Ehhez szükséges odafigyelni arra, hogy minőségi időt töltsünk a számunkra fontos személyekkel, a barátainkkal és családunkkal. A közösségimédia-oldalak tudatos használata is elősegíti a kapcsolatok építését, ápolását.

Szakmai öngondoskodás:
Az eredményes karrier felépítése, valamint hivatásunk megtalálása kiemelt jelentőséget képvisel, ugyanakkor ahhoz, hogy a sikeres állapot fenntartható legyen minden esetben törekedni kell a munka és magánélet egyensúlyára. A rendszeres kikapcsolódás, a határok kialakítása - időben és a feladatok mennyiségében egyaránt – hozzájárulnak ehhez. Az előrejutáshoz pedig fontos a folyamatos tanulás és szakmai továbbképzés.

Pénzügyi öngondoskodás:
A listát a piszkos anyagiakkal zárjuk, ugyanis jól tudjuk, hogy az, aki takarékoskodik, tartalékol és él a különböző biztosítások lehetőségével könnyebben átvészel egy esetleges anyagi krízist, váratlan helyzetekből fakadó kiadást. Fontos, hogy tudatosan kezeljük a pénzügyeinket, kerüljük az impulzív vásárlást és odafigyeljünk a kiadásainkra. Emellett pedig a nyugdíjbiztosítás lehetőségét is érdemes mihamarabb fontolóra venni.

Bármit is tervezzünk a szakmai pályafutásunk befejezése után a nyugdíjprogram segít abban, hogy anyagi biztonságban, egészségesen tölthessük el ezeket az éveket. Az UNIQA Jövőkulcs Classic nyugdíjbiztosítása kiszámítható befektetést, valamint választható kiegészítő egészségbiztosításokat is nyújt.